2010. szeptember 7., kedd

Nyaklánc

Az egyik amerikai blogoldalon láttam egy jópofa nyakláncot. De mivel angolul nem tudok, és akkor még eszembe se jutott a fordítóval lefordíttatni, nem is jöttem rá, hogy mivel van kitömve. Úgy láttam, hogy valami édességgel :O
A lánc tetszett, a szivacsból is maradt még, így összehoztuk Rékával ezt az ékszert.

A mi láncunk hozzávalói:
háztartási fólia, szivacsdarabok, bármi, ami kötözésre alkalmas és tetszik - nálunk ez szép csillogós szalag volt.

A fóliából akkora darabot vágtunk, amekkora hosszú láncot akartunk készíteni. A szélére egyforma távolságokra ráraktuk a szivacsdarabokat, majd rátekertük a fóliát. Az utolsó fázisban a szivacsok melletti részeket összekötöztük a szalagdarabkákkal.
Természetesen Réka babájának is készült egy lánc.







Matrica-virág

Gabinál láttam ezt a játékot, vagy inkább technikát. Eszembe is jutott, hogy nekem is van itthon "árazó-matricám", nem használtuk semmire sem, csak rakosgattam az egyik helyről a másikra. Elő is szedtem őket, és nekifogtunk a művünknek. Réka kitalálta, hogy virágot akar készíteni, kiszínezte a matricákat, én közben megrajzoltam a virágot. A színezésben azért kellett neki segíteni, mert hamar megunta. Aztán elkezdte felragasztani a matricákat a virágra. Ez a művelet viszont nagyon ment neki. És az eredmény is szép lett...:))))
Gabi, köszi az ötletet!

Célbadobó-elkapó játék


Amikor kifogyott a desztillált víz a műanyag üvegből, elhatároztam, hogy valami játékot készítek belőle. Saját ötlet híján leültem a gép elé és böngésztem. Nem is kellett sokáig, mert a kreatív mappámban találtam is egyet.

A műanyag üveget megszabadítottam az aljától, a kupakot jól ráerősítettem, hogy ne essen le játék közben. Kidíszítettük szigetelőszalagokkal, ezt főleg Réka csinálta. Majd előkerestem Réka kinőtt zoknijaiból egypárat, kitömtük szivaccsal és "halacskát" (vagy legalábbis rá hasonlót) formáztunk.

A játék lényege pedig:
Az egyik (jelen esetben Réka) dobja a kis zoknis halat, a másik (én) pedig a műanyag hálóval elkapja. Próbáltuk fordítva is, de úgy még nem ment.

Elvittem iskolába is, de a játék nagy sikerélményt ott sem adott. A halacskát dobni majdnem mindenki tudta, de elkapni nem. Inkább célba dobtak velük az üvegbe.
Idén újra előveszem nekik és próbálkozunk....:)))

Hernyó

Az interneten találtam egy jópofa képet, rajta egy hernyócskát. Annyira megtetszett, hogy azonnal elhatároztam, hogy ezt bizony elkészítjük. Még az sem tartott vissza, hogy varrni is kellett hozzá. :) Előszedtem a 20 éve őrizgetett - jó lesz ez még valamire jeligével :), akkoriban nagyon divatos narancssárga harisnyanadrágomat, és a jobb napokat is látott, falvédőnek készült szivacsdarabot. Neki is fogtunk a munkának. Felszabdaltuk a szivacsot, megtömtük a vele a harisnyát, hernyót formáztunk, az apróbb dolgokat rávarrtam, Réka fekete pöttyöket rajzolt rá (nem találtam fekete anyagot) és készen is lett. Tuti nem a legszebb, mások biztosan profibban is megcsinálnák, de mivel ez a technika éppen nem tartozik az erősségeim közé, büszke vagyok a mi kis narancssárga hernyócskánkra.


2010. augusztus 23., hétfő

K betűs lapbook

Újabb betűs lapbook. Ezúttal a K betűt dolgoztuk fel. Már voltak kész anyagok hozzá, ezer köszönet Juditnak érte, sokat ő készített belőle.

A kezdőlapon kéznyomattal egy kaktuszt festettünk, majd Réka kirakta a K-k betűket elemekből és ráragasztotta.



És a belseje: nagyság szerinti sorbarendező, alakzatok párosítása, egy kis montessoris feladat - köröket nagyság szerint rendezni, puzzle, találós kérdések, K-k szétválogatása, matematikai feladatok, kesztyűk párosítása, árnyékos feladat, memória K-k betűkkel, k hanggal kezdődő képek kiválogatása, ún. építkezés, katica összerakó.









Készítettem a lapbook hátlapjára egy borítóféleséget, ide tettem bele a feladatlapokat. Nagyon sok játék volt, nem akartam ezekkel is a helyet foglalni a könyvben.




2010. augusztus 20., péntek

Helymeghatározós játék

Már régen készítettem ezt a játékot, a helymeghatározás (előtte, mögötte, alatta, stb.) gyakorlására szolgál. A kártyákat kell szétválogatni és csoportokba rendezni. Rékának nagyon fárasztó volt ez a játék, keverte az alatta, meg a benne fogalmát. Nem is csoportosította az összes kártyát. Bár, ahogy látható, jó sok van belőle. Legközelebb kevesebbet rakunk ki, hátha majd úgy be is fejezi.
Innen letölthető és további ötletek is meríthetők a játékhoz.

2010. augusztus 5., csütörtök

Számolás 100-ig


Még mielőtt valaki megbotránkozna, hogy mit csinálok én egy 4 éves gyerekkel, ez egy másik gyerkőc munkája, aki hetente kétszer jár hozzánk tanulgatni. 100-ig gyakoroltunk számolni, benégyzethálóztam egy lapot, ő pedig rakta az ujjlenyomatait és számolt. Minden sor végén odaírta a tízes többszörösöket.